Sipos Gyula

újságíró, költő
(1921-1976)
 
 
 

 

 


1921. február 18-án született az akkor közigazgatásilag Újdombóvárhoz tartozó Tüskepusztán.    A család hamarosan a közeli Alsóhetény pusztára költözött, ő Kaposváron érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban 1939-ben, az egyetemet Budapesten végezte. A Györffy Kollégiumnak lakója (1940-41), majd 1943-tól (1944-től?) annak igazgatója volt. 1945-ben képviselőként részt vett az Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában, s 1945-től a Nemzeti Parasztpárt Intéző Bizottságának, 1946. márciustól Politikai Bizottságának tagja. Tevékenykedett a földreform végrehajtásában.
   Több újság munkatársa volt, a háború éveiben a Kis Újság és a Szabad Szó riportere, a koalíciós években a Szabad Szó és a Március Tizenötödike lapok szerkesztője, 1949-től a Szabad Föld, 1953-tól az Új Hang, 1955-től az Irodalmi Újság belső munkatársa. 1957 végétől a Falusi Vasárnap, a Képes Újság, 1972-től a Szabad Föld országjáró riportere volt.
   Az újságírás mellett jelentős költészetet is alkotott, költészetének meghatározó élménye a pusztai sors. A népköltészet és a Petőfi-hagyomány követője. Első verseskötete 1939-ben jelent meg "Lámpák a ködben" címmel. Összesen tizenegy verseskötete, két regénye és egy szociográfiai riportkötete jelent meg, ez utóbbi halála után, 1977-ben "Pusztaiak" címmel.
   Ez a mű a Dombóvár környéki pusztákon élő emberek sorsát mutatja be, saját családja életének bemutatásán keresztül is. A műben a szerző sok helyen összeveti a múltat a jelennel (az l970-es évekkel), s emlékein és érzelmein szűri át a valóságot: "Nem választhattam születésem helyét, mert Tüskét a fejlődés letörölte a térképről. Sőt nemcsak a térképről, hanem hosszú cselédházaival, istállóival, ólaival, mindenestül arról a domboldalról is, amelyen állt. Már a két világháború között is csak a téglagyári agyagfal meg a kis patak medre választotta el Ódombóvártól, az újdombóvári, talpfatelepi házsoroktól pedig csak néhány tábla föld. Az 1956-os helységnévtárban még szerepel - u.p. Dombóvár -, azóta minden cselédházat, szülőházamat is lebontották, a Dőry-kastély maradt meg elárvult művelődési otthon szerepben és egy régi istálló gépszínként. ... Azt mondhatom, hogy Tüske a maga rendje-módja szerint szűnt meg, úgy, ahogy a szívük szerint a régi cselédek is megszüntették volna."
   Költői munkásságáért 1954-ben és 1971-ben József Attila díjat kapott.
   A dombóvári Városszépítő Egyesület, az Alkotmány TSZ, és Dombóvár Önkormányzata 1996-ban emléktáblát helyezett el tiszteletére a tüskei városrész legrégebbi épületén (akkor a szövetkezet irodája), a volt kastély falán emléktáblát helyeztek el ezzel a felirattal:

"Tüskében született Sipos Gyula költő, a kétkezi emberek világának hűséges krónikása.
Emlékét kegyelettel őrzi Dombóvár város lakossága."

Műveiből: Lámpák a ködben (Kaposvár, 1939); A három lépés (Kaposvár, 1941); Szóljatok bátran (1954); Vadludak (versek, Bp., 1956); Férfikor (versek, 1962); A nagy éjszaka (kisregény, 1963); Gyümölcs és virág (versek, Bp., 1964); Erdőtűz (versek, Bp., 1967); Könnyű részegség (versek, Bp., 1969); Szomjúság (válogatott versek 1939-1969, Bp., 1975); A senkiföldjén (regény, 1970); Szomjúság (1975); postumus: Pusztaiak (szociográfiai riportok, Bp., 1977); Hétvége (vál. versek, Bp., 1978).

Irod. Bata Imre: S. Gy. (Alföld, 1956); Szabó Pál: S. Gy.: Férfikor (Kortárs, 1962); Kiss Ferenc: S. Gy.: Gyümölcs és virág (Kritika, 1965); Alföldy Jenő: Az Élet és Irodalom látogatóban S. Gy.-nál (Élet és Irod., 1970. 28. sz.); Bányai Gábor: Műhelybeszélgetés S. Gy.-val (Népszabadság 1974. jún. 2.); Bozóky Éva: Beszélgetés S. Gy.-val (Könyvtáros, 1971. 6. sz.); Molnár Zoltán: S. Gy. halálára (Élet és Irod., 1976. 6. sz.); Fekete Gyula: Meditáció temetés után (Élet és Irod., 1976. 39. sz.); Baranyi Ferenc: Kései búcsú S. Gy.-tól (Kritika, 1976. 12. sz.); Szíjártó István: "Somogynak hívják a megyét, a tájat, mely engem felnevelt" (Literatura, 1976. 3-4. sz.); Szüts László: S. Gy.-ra emlékezve (Szabad Föld, 1977. 5. sz.); Tamási Lajos: Teremtsünk angyalt (Bevezetés S. Gy. válogatott verseihez, Bp., 1978).

Szi. Ágh István: A földosztó S. Gy. halálára (vers, Élet és Irod., 1976. 37. sz.); Szirmay Endre: Porlóezüst (vers, Jelenkor, 1977. 5. sz.).

<< Vissza a nyitólapra