Nemzeti múltunk fényképek varázsával újraálmodó Móser
Zoltánnak, aki megtisztelt azzal, hogy szép meghívóval és
levéllel invitált meg esztergomi kiállítására, sajnos nem
tudok elmenni, mert már másfelé köteleztem el magamat, de
gondolatban ott leszek, s remélem, majd máshol egyszer majd
láthatom fotó-költeményeit, amiből ízelítőt adott meghívójának
három képe.
Kedves Zoltán!
Látom nálunk járt az Egyetemen
s fiatal ember, hát így szólítom. Köszönöm szépen meghívóját
s igazán fájlalom, hogy nem tudok ott lenni: júniusban ásatáson
vagyok, aztán meg a családot viszem le Pálkövére. Ez a sajnálkozás
nem udvarias mentegetőzés, hanem valóság. Egyrészt mindig
izgatott a fénykép varázsa, hiszen jelentéktelen dolgokat
is káprázattá tud növeszteni, másrészt pedig egyformán szeretjük
nemzeti múltunkat s egyformán gondolunk megidézésére. Az
öreg Rudnay például sohasem fogadott el fényképen bemutatott
képet, világosan látta, hogy a fényképben van valami más
mint a műben s a kettő szerencsés találkozása megsokszorozhatja
a kép hatását. Ez a technikai jelleg párosulva a fénykép-látás
sajátos kultúrájával valóban alkalmas arra, hogy a romokból
életre keltse amit török-tatár feldúlt s pusztított. Hogy
jutott el Gelencére? Mennyit bíbelődtem az ottani Szent
László legendával! Melengető érzés volt visszagondolni az
otthonra, mivelhogy magam székelyföldi vagyok.
Örvendek, hogy olyan nagyszerű
nyitánya lesz a kiállításának, amilyent Juhász Ferenctől
megszoktunk - bár megszokni sohasem lehet, mert mindig újat
tud hozni! Ha egyszer újabb kiállítására kerül sor s valamilyen
oknál fogva Juhász Feri nem ér rá, magam örömmel vállalnám,
hogy egyszer megküzdhessek a fénykép-művészet kérdéssel
s éppen egy szakom szerint is közelálló területen. Még azt
sem tudom ígérni, hogy írok kiállításáról, pedig szívesen
tenném, de ha egyszer nem láthatom, mi tévő legyek?
Természetesen
örömmel várom majd ősszel. A legjobb lesz ha felhív telefonon
(127-554), vagy megnézi az Egyetemen, mikor van fogadó-órám
s akkor megkeres. Otthon is szívesen látom, s csinálhat
annyi felvételt, amennyi csak jól esik. Hadd hívjam meg
én is egy kiállítás-megnyitóra: 30-án délben a Petőfi Múzeumban
lesz a Kortársakról készült rajzaimból kiállítás (Nagy Laci
nyitja meg), Kónya Lajos szobrait mutatja be.
Én most csak egy napra jöttem fel
az ásatásról (Csongrád mellől), holnap (vasárnap) utazom
is vissza. Egész áldott nap a tűző napfényben vagyok, s
egy honfoglaláskori falut ások (sajnos temető is van ott,
és a sírok feltárása sok időmet elveszi, dehát ezt is kötelesség
megtenni!)
Ha megengedi, a címhez lenne mondanivalóm,
szerintem így lenne szép: "Ómagyar testámentom", nálunk
Erdélyben még élő nyelv ez a régies ejtés, és ha Édesanyámmal
beszélgetek, önkénytelenül is átváltok a volt-vala igeidőkre
meg a magunkformálta szójárásra. Szépek a címek is, de itt
is meg kellene kísérelnie valóban megmaradt régi testámentomaink
mondattöredékeit idézni, hiszen olyan gyönyörűek, hogy az
ember szíve szorul el, hogy milyen kopottá vált újkori,
városi nyelvünk. Így a latin liturgia is illendő a templomokhoz,
mert valóban ezek a szavak hangzottak bennük nyújtott gregorián
énekkel, de akkor valahogy nem testámentumnak, hanem missa
tragica-nak érzem a kompozíciót!
Gondolkozzék ezen, hátha még méltóbb
megjelenítést tud sugallni művészi fényképeihez! Ismeretlenül
is igaz, meleg barátsággal köszönti
László Gyula
